A cél egyszerű: Domination pontok elfoglalása és biztosítása a cél, az a csapat nyer aki a nap végén összesítve a legtöbb pontot uralta. Összesítés menete: mindegyik pontot külön kezeljük, nem vonjuk össze a teljes időket vagyis nem elég a közeli pontokat elfoglalni és megvédeni. Foglaláshoz először húzzátok át a zászlót az oldalatoknak megfelelően majd a beírólapra rögzítsétek be a foglalás idejét és az oldalt. Zászló áthúzását csak élő játékos csinálhatja, de a beírólapot már kilőtt státuszban is ki lehet tölteni. Ha áthúzás közben kilövik a játékost akkor vissza kell állítani az eredeti állapotba.
Aknavető: mindkét oldalnak lehetősége van használni az aknavetőket. Harctéri parancsnokok jelölhetik ki a célpontokat. Használatkor pirotechnika kerül kilövésre, illetve a célzott területen füstbombákat használunk. Épületcsoportot (bank, hangár, kórház, fésűs) vagy nyílt területen 30 méter sugarú körben talál. 30 percenként az újratöltési ideje az aknavetőknek, de a két oldal között lesz 15 perc eltolás a használatban. Ha az egyik oldal nagy hátrányba kerül, akkor kedvezőbb feltételekkel használhatják az aknavetőket.
Köridő 90 perc, érdemes a visszaállókra kivinni azt amire szükségetek lesz, de találat jelzővel a pihenőbe bármikor ki lehet állni. Két körre készüljetek közte hosszabb pihenővel. Második kör visszavágó vagyis térfélcsere, mindkét oldalnak lehetősége lesz ugyanazokkal a feltételekkel harcolnia. 50 fő alatt szűkített terület és csak 3 pont játszik, felette bővített pálya és 5 pontért fog menni a harc.
A rendezvényre kötelező az előzetes regisztráció a www.dogtag.hu oldalán, amennyiben október 12, csütörtökig nincs meg minimum 20 fő a rendezvény elmarad.
A játékra hozz magaddal kényelmes hosszú ruházatot; olyan lábbelit ami védi a bokádat; ennivalót és folyadékot; nyáron kullancs/szúnyogriasztót; készpénzt, hiszen a belépőt csak így tudod rendezni és a legfontosabb a sportszerű viselkedés. A rendezvény rossz időben is meg lesz tartva!
Azoknak a játékosoknak akik első alkalommal vesznek részt airsoft rendezvényen, számukra 9 órától egy körülbelül 30-40 perces tréninget tartunk. Az eligazítás alatt elhangzott dolgok gyakorlati bemutatójára számítsatok illetve pár hasznos kiegészítést fogtok kapni. Első játék esetén kötelező, kezdő játékosoknak legalább két alkalommal ajánlott a részvétel kezdő tréningünkön. Kezdő játékosokat kérjük, hogy legkésőbb 8:55-ig készüljenek el és gyülekezzenek a pihenőnél.
Esemény kezdete | 2023-12-30 08:30 |
Esemény vége | 2023-12-30 15:00 |
Kapacitás | Nem limitált |
Regisztrált | 0 |
Egyszemélyes ár | 3500 Ft |
Létrehozta | István Dudu Dudás |
Helyszín | Miskolc / Csengős DIGÉP Ágyú belövő |