Pretorian Tales |
Késő este volt, elcsendesedett minden. Az idealista tüntetők visszautaztak a szegényebb kerületeikbe, a szállásaikra és a csúcstalálkozó résztvevői is nyugovóra tértek a Manoir Richelieu 500 dolláros lakosztályokban.
A szivar szobában már csak két alak volt. A kristálypohár csengése elhalkult, egymásra mosolyogtak, megkóstolták száz éves konyakjukat majd egymással szemben leültek a Chesterfield foteljeikbe. Biztonságban, négyszemközt voltak. Mindkét ország titkosszolgálata alaposan átvizsgált minden apró zugot.
Az orosz szólalt meg először.
- Tudja kedves Mike, nagy tisztelője vagyok a Római birodalom pretoriánus katonáinak. Uralkodókat emeltek fel és taszítottak a mélységbe. A császár parancsa szent volt számukra. Koruk legnagyobb harcosai voltak akik koruk legnagyobbjai ellen küzdöttek.
Az egyesült államok külügyminisztere érdeklődve pillantott orosz kollégájára aki folytatta.
- Mi már nagyon régóta barátok vagyunk ezért őszinte leszek. Egy régi szokást szeretnénk feleleveníteni amit a hidegháború alatt sokat játszottunk. Az önök legjobbjai a mi legjobbjaink ellen….
Lavrov hátradőlt székében, újra kortyolt és várta mit válaszol az amerikai…
Oldal Irányítás, BB és tárlimit, dedikált felcser, összetett gyógyítási rendszer, raj és szakasz mozgás. Izgalom a köbön!
Változatos feladatrendszer, harc a területek uralmáért, ellátmány felderítése és megszerzése, csomag kivonás, értékes célpontok kiiktatása, de akár egy közkatonától is megszerezheted a győzelmet jelentő dögcédulát.
A Pretorian Tales játékmenetét fogjuk játszani, megvan a minimum létszám hozzá.
Oldalak / dresszkód |
Ha a lenti dresszkódnak nem feleltek meg akkor plusz piros-sárga karszalagot/ragasztószalagot kell viselni. Aki megfelel a dresszkódnak arra nem érvényes ez a szabályozás.
Orosz
Ruházat: minden orosz minta ami nem nyugati koppintás illetve egységes OD és PMC + Atacs.
Fejfedő: ruházattal megegyező mintázat vagy bármilyen sötét színű fejfedő engedélyezett! Pl.: fekete sisak/sapka/fejkendő!
Task Force
Ruházat: bármilyen nyugati mintázat engedélyezett, de egy rajon belül törekedjünk az egységes megjelenésre. (itt engedélyezett a DPM, Flectarn, Woodland)
Fejfedő: ruházattal megegyező mintázat vagy világos színű fejfedők. Pl.: coyote, khaki stb..
Ha nem vagy biztos, hogy melyik oldalra felel meg a ruházatod inkább írj!
Ghillie engedélyezett mind a két oldalon, saját felelősségre.
Játék kezdés / vége |
Helyszíni regisztráció/kronó ~8:00 - 9:30 között.
Kronózás 0,20g BB-vel, amit mi biztosunk. Fontos változás lesz, hogy 2023 januárban át fogunk állni a saját BB-vel történő joule mérésre. Addig is rendezvényeinken van lehetőség arra, hogy joule mérést kérjetek.
Ha később érkeztek, vagy korábban tervezitek befejezni a játékot azt jelezzétek előre.
Regisztráció folyamán van lehetőség megvásárolni az alábbi termékeket, készletekről előzetesen érdemes tájékozódni.
BLS Bio BB 0,25g - 6000HUF / kg
BLS Bio BB 0,28g - 6000HUF / kg
Narancssárga láthatósági mellény - 1500HUF / db
Eligazítás kezdete ~8:20 - 9:30
15-20 fős csoportokban folyamatosan, játék és keretszabályok ismertetése.
Akik 9:30 után érkeznek, megvárják amíg elindul a játék majd utána csatlakozhatnak!
Játék kezdete: ~10:00, mihelyst befejezzük az utolsó eligazítást.
Nem lesz szünetekkel megszakítva a játékmenet. Pihenés, étkezés a saját HQ-n fog történni. Amire szükségetek lesz a nap folyamán az a HQ-tokra kezdés előtt vigyétek be.
Vége ~17:00.
Szabályrendszer: MASZ2015 |
Kiegészítések
Csak az előre kijelölt felcserek láthatják el a sérülteket, rajonként 1 felcser van. Érszorítóval történik az ellátás, minden felcser kap 2 db érszorítót. Ellátás menete: az érszorítót a sérült karjára kell felhelyezni és azt a tépőzárral meghúzni feszesre. Az érszorító felhelyezését csak a felcser végezheti el (MAGADNAK NEM CSINÁLHATOD!) Gyógyítási idő 2 perc, ezt a felcsernek nem kell kivárnia ő gyógyíthat más játékost vagy harcolhat de a gyógyítás végén az érszorítót vissza kell vennie. Egy játékos kétszer gyógyítható. Egy érszorító többször is felhasználható. Érszorítók nem rabolhatóak. Kivérzési idő 10 perc, ha letelt után lehet indulni a viszaállóra. Rajszintű visszaállás van, ha valakit kilőttek három alkalommal, akkor onnantól fogva még 10 percig él a raj ha letelt mindenkinek mennie kell a visszaállóra. Késelés után illetve ha rabolták a dögcédulát a játékos ugyanúgy gyógyítható 2 alkalommal. Ha a felcsert kilövik bárki tudja gyógyítani érszorítóval, amit a felcsertől kell elvenni. Ellátás menete változatlan, csak az ellátási idő ebben az esetben 4 perc. Ha felcser gyógyít felcsert abban az esetben nem változik az ellátási idő.
Visszaállni a HQ-n illetve FOB-on (előretolt visszaálló pont) lehetséges, ezek vöröskeresztes zászlóval jelölve lesznek. Visszaállási idő kezdetben 20 perc, ez idővel változhat. HQ-k nem támadhatóak, FOB-ok felszámolhatóak.
Másodlagos/géppuska/mesterlövész replikákhoz nincs tár típus korlátozás, a többi replikánál csak Mid/Low/RealCap tár használható. Tárazható BB mennyisége korlátozva lesz de a tárak száma nem. AEG/SMG: 500 db, DMR: 100 db, Géppuska: 1000 db, egyéb replika típusok (másodlagos, mesterlövész, sörétes) nincsenek korlátozva. Tárazni lőszeres ládáknál lehetséges saját BB-ből. Maximum ~5-10 db BB sorozatlövés engedélyezett, mely kiváltását követően a sorozatot meg kell szakítani, kivételt képeznek ez alól a szabály alól a tényleges géppuskák replikái. A teljes területen 10 méteren illetve épületeken belül csak és kizárólag egyes lövés adható le, AEP-re is ez érvényes.
A játékokon a BB szóró (green gázos, rugós) és gumikupakos ThunderB kézigránátok, illetve 40mm-es BB-szóró gránátok használhatóak! Hasadó héjas ThunderB és 40Mike/Mastermike használata tilos. Bármilyen pirotechnika, füstgránát, vagy fentebb nem említett egyéb gránát bemutatása a szervezőnek, és vele való engedélyeztetése kötelező.
Helyszín: Miskolc / Csengős DIGÉP Ágyú belövő |
Megközelítése: A terület pontos koordinátája: 48°03'20.3"N 20°42'03.7"E vagy 48.055640, 20.701031
Autóval történő megközelítése: a terület Miskolc belvárosától 12 km-re helyezkedik el, Bükkszentlászló mellett. A vasgyárat elhagyva Mexikóvölgy úton kell tovább haladni Bükkszentkereszt irányába. Bükkszentlászlóra beérve az első kereszteződésnél balra kell kanyarodni, majd ~ 500 méter után szintén balra egy földútra, ez vezet a területhez (~ 2 km). Egy sorompó fogja jelezni a terület kezdetét.
Autóbusszal történő megközelítése: 68-as autóbuszjárattal lehet megközelíteni. Az Újgyőri főtérről indul minden órában és
Bükkszentlászló elágazás megállójában kell leszállni. Innen ~ 3 km gyalog a terület.
Korlátozásaink: Bio BB használható csak a területen. Arcvédelem ajánlott a játék teljes ideje alatt. Szemetelni szigorúan TILOS a teljes területen. Jelölőszalaggal jelölt területeken fokozott óvatossággal közlekedjen mindenki. Épületek tetejére felmászni szigorúan TILOS. ÉRKEZÉSTŐL, AMÍG LE NEM FÚJJÁK A JÁTÉKOT ADDIG NEM VESZI LE SENKI SE A VÉDŐSZEMÜVEGET.
Adottságai: A terület mérete megközelítőleg 11 hektár. A terület közepén található egy tucat épület, körülötte sűrű erdő (a pálya 70%-a). Épületek nagyrésze jó/használható állapotban vannak, ami nem az jelölve van piros-fehér kordonszalaggal. A területen számos aknafedőt eltávolítottak az évek során, ezeket betonlapokkal pótoltuk a balesetmentes rendezvények érdekében. DE ettől függetlenül fokozott óvatossággal közlekedjen mindenki.
Története: a ma használt pálya már a II. világháború előtt is létezett, hiszen a Diósgyőri Ágyúgyár kísérleti telepe volt. Itt végezték a különböző kaliberű lövegek, aknavetők és légvédelmi fegyverek első belövéseit, próbáit. A háború után funkciója nem változott, az akkor már Diósgyőri Gépgyárra átkeresztelt üzemben szintén nagyüzemben zajlott a fegyvergyártás, Csengőst folyamatosan fejlesztették, bővítették. Ekkor kapta a "Játszótér" kódnevet (ebben az időszakban minden diósgyőri gyáregységnek volt valamilyen fedőneve, mivel hadiüzem volt). Közművesítették a területet, állandó személyzet is 'lakott' fent, fegyveres őrség vigyázott arra, hogy avatatlan emberek ne léphessenek be a 'titkos' telepre. Több új épületet is felhúztak, a területet pedig föld alatti járat kötötte össze a DIGÉP egyik üzemével. A '90-es években a hadiüzemi termelés megszűnésével- átalakulásával Csengős szerepe is csökkent, majd teljesen megszűnt és bezárták. Jelenleg magánterület.
Mit hozz magaddal |
Időjárásnak/évszaknak megfelelő öltözet és lábbeli.
Enni és innivaló.
Nyáron kullancs/szúnyogriasztó.
Készpénzt, a belépőt csak így tudod rendezni.
Legfontosabb: Sportszerű viselkedés.
Replika bérlés |
Ár: 5.000HUF / fő, ebben nincs benne az aktuális játékra a belépő.
Lövedék vásárlására lesz lehetőség a helyszínen 400 db / 500HUF, a bérelt replikákhoz kizárólag az általunk biztosított lövedék használható.
Biztosítunk: Védőfelszerelést (maszk, arcvédő, szemüveg), airsoft replikát tárakkal, 1200 db lövedéket, gyorstöltőt, replika kezelési oktatást amennyiben szükséges, taktikai mellényt (Chest Rig), találatjelzőt és ha a játékmenethez szükséges akkor karszalagot.
Hozz magaddal: Kényelmes hosszú ruházatot, olyan cipőt ami védi a bokádat lehetőleg bakancsot, kesztyűt és fejfedőt mert ezeket nem tudjuk biztosítani.
Foglalás: az alábbi táblázatban tudod ellenőrizni az elérhető replikákat. Amennyiben van a rendezvényre külön "Replika bérlés" jegy kérjük azt válaszd és a megjegyzéshez tűntesd fel a bérelni kívánt replikát. Ha nincs külön jegytípus kérlek a megjegyzésnél tűntesd fel, hogy bérelni szeretnél. Foglalási igényedet legkésőbb a rendezvény előtt egy munkanappal jelezd különben nem fogjuk tudni biztosítani a foglalás tárgyát. A foglalásról visszaigazoló e-mailt küldünk legkésőbb a rendezvény előtt egy nappal. A bérlés díját a helyszínen lehet csak fizetni, készpénzben.
Lemondás: amennyiben a rendezvény napjáig nem történik meg a foglalás visszamondása, úgy a továbbiakban nem fogunk replika bérlés szolgáltatást nyújtani a foglaló személynek.
Esemény kezdete | 2022-07-16 08:00 |
Esemény vége | 2022-07-16 16:00 |
Kapacitás | 90 |
Regisztrált | 43 [Lista] |
Helyek | 47 |
Egyszemélyes ár | 4000HUF / Fő |
Létrehozta | István Dudu Dudás |
Helyszín | Miskolc / Csengős DIGÉP Ágyú belövő |
Oldalak | Helyek |
---|---|
Orosz 4000HUF / Fő |
20/45 |
Task Force 4000HUF / Fő |
23/45 |
Keresztnév | Családnév | létszám | Regisztráció időpontja | Csapat | Status |
---|---|---|---|---|---|
István | Dudás | 1 | 2022-05-28 | Spectre | Elfogadva |
Gabi | Butcher | 1 | 2022-06-14 | RC (FILF) | Elfogadva |
Zoltán | Ambrus | 1 | 2022-06-14 | Elfogadva | |
Ákos | Foczkó | 1 | 2022-06-16 | Elfogadva | |
Sebők | Ákos | 1 | 2022-06-17 | Briganty | Elfogadva |
Béla | Tóth | 1 | 2022-06-21 | Spectre AS | Elfogadva |
Ákos | Nagy | 1 | 2022-06-23 | SPECTRE | Elfogadva |
Nagy | Bela | 1 | 2022-06-29 | R. C. FILF | Elfogadva |
Gábor | Sáfrány | 1 | 2022-06-29 | R.C. F.I.L.F | Elfogadva |
Csaba | Nagy | 1 | 2022-07-01 | Elfogadva | |
Attila | Varga Fodor | 1 | 2022-07-09 | Lecsó | Elfogadva |
György | Milner | 1 | 2022-07-10 | Elfogadva | |
Blanka | Horváth | 1 | 2022-07-11 | Elfogadva | |
Sebők | Kristóf | 1 | 2022-07-12 | Briganty | Elfogadva |
Dávid | Pék | 1 | 2022-07-13 | Eagle Flank | Elfogadva |
Péter | Pék | 1 | 2022-07-13 | Eagle Flank | Elfogadva |
Benjámin | Kollár | 1 | 2022-07-13 | Eagle Flank | Elfogadva |
József | Antal | 1 | 2022-07-14 | R.A.A.T. | Elfogadva |
Péter | Lénárt | 1 | 2022-07-14 | R.A.A.T. | Elfogadva |
Milosovics | Ferenc | 1 | 2022-07-15 | Elfogadva |
Keresztnév | Családnév | létszám | Regisztráció időpontja | Csapat | Status |
---|---|---|---|---|---|
Asztalos | László | 1 | 2022-05-08 | Ragadozók | Elfogadva |
Sera | Zoltán | 1 | 2022-05-19 | Elfogadva | |
Levente | Tarr | 1 | 2022-05-29 | Elfogadva | |
Viktor | Józsa | 1 | 2022-05-31 | Káoszbrigád | Elfogadva |
János | Soós | 1 | 2022-06-01 | Elfogadva | |
Tamás | Bihari | 1 | 2022-06-06 | Eagle Flank | Elfogadva |
Tibor | Lengyel | 1 | 2022-06-20 | Káoszbrigád | Elfogadva |
Tamás | Zs. Nagy | 1 | 2022-06-22 | Elfogadva | |
Ádám | Kenesei | 1 | 2022-06-24 | Elfogadva | |
CSaba | Zs. Nagy | 1 | 2022-06-27 | Elfogadva | |
Jozsef Attila | Szilvai | 1 | 2022-07-03 | Káoszbrigád | Elfogadva |
Viktor | Gajdán | 1 | 2022-07-03 | Elfogadva | |
Máté | Juhász | 1 | 2022-07-03 | Lecsó | Elfogadva |
Kutasi | Szabolcs | 1 | 2022-07-06 | Ranger team | Elfogadva |
Kalapos | Ferenc | 1 | 2022-07-06 | Ranger Team | Elfogadva |
Reszegi | Edina | 1 | 2022-07-06 | Ranger Team | Elfogadva |
Dobos | Gábor | 1 | 2022-07-09 | Elfogadva | |
Tibor | Puskás | 1 | 2022-07-10 | Elfogadva | |
Tibor | Kónya | 1 | 2022-07-10 | Ranger Team | Elfogadva |
Papp | Ádám | 1 | 2022-07-10 | Elfogadva | |
Dániel | Juhàsz | 1 | 2022-07-10 | Lecsó | Elfogadva |
József | Sajó | 1 | 2022-07-11 | SPCT | Elfogadva |
Robert | Olah | 1 | 2022-07-15 | Scelops | Elfogadva |