El kezdődik a 2025-ös év is. Nem is akárhogyan, mert a nyugati szövetségeseknek egy ostroma alatt álló várost kell felszabadítaniuk mielőtt el nem foglalják azt. Ahol az amerikai 101-es légidesszant hadosztály küzd a városban. Ahol a parancsnok Anthony McAuliffe tábornok. Akinek híres mondása elhíresült, mikor is a németek megadásra szólították fel. (A válasz a megadásra felszólító levélre: Marhaság) Ezzel egy időben Patton 4. páncélos hadosztálya nyomul előre, hogy felszabadítsa a várost. A németek mivel ezt a csomópontot nem hagyhatták amerikai kézen a hátuk mögött, keményen ostromolják éjjel és nappal. Lássuk sikerül e nekik megváltoztani a történelmet. ? Mind a mellet, viszont küzdenek, hogy a felszabadító seregnek ne sikerüljön feltörni az ostromzárat. Tehát mindkét csapatra kemény feladat vár. Köszöntsük együtt ezt az új évet majd itt Szabadszálláson. Részletek még várhatóak. Regisztrálni az "OTT LESZEK" gombra kattintva tudtok. Amennyiben valami oknál fogva nem tud valaki részt venni az eseményen, jelezze, pl. azzal, hogy visszavonja a regisztrációt. Ez nekünk is segítség, mert a jelentkezők számából látjuk, hogyan készüljünk. Továbbá, fontos ez a többi játékos számára is, hiszen ha valaki jóval messzebbről jönne, akkor valószínűleg neki sem mindegy, hogy 15 vagy esetleg 60 fővel játszik együtt. Megértéseteket köszönjük. Szervezõ: Szabadszállási Hagyományőrző Airsoft Egyesület Kapunyitás: 07:00 Regisztráció 8:30-ig ( Kérünk mindenkit, amint ideér törekedjen cronózni és regisztrálni mielőbb) Eligazítás: 08:30 Kezdés:09::00 Befejezés: 15:00 Helyszín: Szabadszállás volt Kossuth Lajos laktanya Adomány:3500 Ft Koordináták: 46.8908787, 19.217699 16-18 év közöttiek csak a MASZ-ban lévõ írásos szülõi engedéllyel vehetnek részt a játékon. KÖTELEZŐ FELSZERELÉS: Védõszemüveg, piros-sárga karszalag, találatjelzõ (narancssárga) kendõ, vagy sapka! Ezek nélkül a felszerelések nélkül sajnos nem áll módunkba beengedni titeket a pályára. Megértéseteket köszönjük. Ajánlott felszerelés: A pálya adottságai miatt arcmaszk, PMR rádió, innivaló és kullancsriasztó FEGYVERBÉRLÉS: Lehetőség van fegyverbérlésre, amelynek igényét előre jelezzétek itt az eseménynél, messengeren vagy telefonon. Bérlés ára: 10000Ft, ami tartalmazza a pályadíjat, 1db fegyvert (AK, G36), maszkot, szemüveget, karszalagot illetve korlátlan BB-t. A regisztráció során lehetőség van pizza rendelésre is, a helyi Zöldász Éttremből. A laktanya területén illemhely biztosított. Mostantól viszont egy kicsit haladunk mi is a korral. Ezért innentől kezdve jouleban mérjük a fegyvereket, és cronózáskor mindenkinek a saját lőszerével kell a cronónál lőni. Ezekhez igazodik a szabályrendszerünk is. Amit a BLS Airsoftal együt működve alkalmazunk. Szabályrendszer: https://drive.google.com/file/d/1P0skUTpJVD8ipLXeAF_jPhIaCYAAxZyT/view