Válasszon nyelvet

  Bejelentkezés

Pont két éve kezdődött el a háború Csernarusszia és az Oroszországi Föderáció között, akkor nem is gondoltuk volna, hogy Dávidként fog ellenállni ez az apró nemzet Góliát ellenében.

Mára teljesen tiszta, hogy a nyugati támogatások és önkéntesek ellenére a háború a vége felé közeledik, ahogy Novigrad utcáiba behatolnak az orosz rohamegységek előőrsei.

A háború jelenlegi fázisában elmondható, hogy bár az ország 95 százaléka orosz fennhatóság alatt áll, a mély erdős területeken továbbra is partizánakciókat hajtanak végre a beszivárgott és továbbra is harcoló kormánypárti alakulatok. Az angol hírszerzés szerint a második évfordulón a támadó fél veszteségei elérték a 200.000 főt, melynek legalább fele sebesült. A védekező fél hivatalosan 40.000 elesettről számolt be egy hónappal ezelőtt, az elmúlt egy hétben pedig sem a kormányfőt, sem pedig a stábját nem tudta elérni egyetlen hírportál sem.

Az orosz kormányfő továbbra is elutasította a diplomáciai kapcsolatot az általa agresszornak tekintett Nyugattal, így az európai államok továbbra is az USA-ra támaszkodnak gáztartalékaik feltöltésével kapcsolatban.

Ivan Konev fehérorosz államfő a mai nap reggelén rejtélyes módon meghalt. Konev majdnem harminc évig vezette a keleti szatellitállamot vaskézzel; az elmúlt négy évben öt nagy, egész országra kiterjedő rezsimellenes tüntetést fojtott el a rendőrség és a hadsereg. A hírek hallatára a nép újra utcára vonult, és közben északon, a cári Oroszország fővárosában, Szentpéterváron szimultán lobbant fel a szikra a szankciók sújtotta nemzet népének szívében.

A tüntetésekről a percről - percre tudósításunkat az alábbi linket követheti:

Tetszik
Tetszik
Vicces
Imádom
Dühítő
Hűha
Szomorú
0
0
0
0
0
0
Hozzászólások (0)